Bíróság elé állhat a miskolci kerékpártolvaj

Rendőrség

A rendőrség befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy kerékpárokat lopott Miskolcon.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 49 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított 2021. szeptember 15-én, és 21-én Miskolcon, a Szentpáli, illetve a Corvin utcáról eltulajdonított egy-egy lelakatolt kerékpárt. Az eljárás során a nyomozók beazonosították a férfit, akit 2021. szeptember 23-án a rendőrök elfogtak, majd előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A rendőrségi tapasztalatok alapján a tolvajok rövid idő alatt megszerezhetik az úgymond könnyűprédának tűnő bicikliket. Kellő óvatossággal, és megfelelő védelmi eszközökkel, módszerekkel az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzhetőek.