kiközösítés

Társaikat terrorban tartó fiatalkorú lányokat ítéltek el Miskolcon

Rendőrség

Három és fél év, valamint három év és két hónap szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék két fiatalkorú lányt, akik “terrorban tartották” a nevelőotthonukban lakó három társukat.

Majoros Tünde közleménye szerint a fiatalkorú vádlottakat a törvényszék társtettesként elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka minősített esetei, illetve személyi szabadság megsértése miatt marasztalták el.

A részletekről közölték, hogy a fiatalkorú vádlottak és gyermekkorú társuk három, velük azonos miskolci nevelőotthonban lakó fiatalkorú sértettet tartottak rettegésben. Őket erőszakkal és fenyegetéssel prostitúciós tevékenységre próbálták rávenni, kettejüket szekrénybe zárták, máskor megakadályozták, hogy a gyermekotthon szobáját elhagyja. Érzelmileg és fizikailag is félelemben tartották a lányokat – ismertette a sajtótitkár.

Hozzátette, hogy a terheltek az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról.

Az ítéletet a terheltek és védőik tudomásul vették, az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.