Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 42 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt. Az elkövető összetalálkozott külön élő élettársával, követte, trágár módon szidta, majd a nőt kezeivel átkarolva magához húzta és a nyakát megvágta.
A vádirat szerint a vádlott 2022. február második felében, délután, egy borsodi kistelepülésen, az utcán tartózkodott, amikor gyalogosan elhaladt mellette a tőle külön élő élettársa. A nő a lakása felé tartott, a férfi követni kezdte, amely közben trágár kifejezéseket kiabálva, folyamatosan szidalmazta. A sértett ezt megelégelve, megállt, odalépett a vádlotthoz és azt kérdezte tőle, hogy miért nem áll már le, meg akarja ölni? Egyidejűleg ellökte magától a férfit, aki ennek hatására hátralépett. A vádlott viszont ezután a ruházatából elővett egy kést, közölte a sértettel, hogy megöli, hozzálépett, kezeivel átfogva, közvetlenül magához húzta, és a késsel a nyakának hátsó felületét megvágta.
A nő igyekezett kiszabadulni a fogságból, amely sikerült, így elmenekült a helyszínről. A cselekmény során 8 napon belüli gyógytartamú sérülést szenvedett el.
Az ügyészség a más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő – többszörös visszaesőnek minősülő – vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.