Új lelátókat kap és az élmezőnybe tör a debreceni hokicsapat

Sport

Idénynyitó sajtótájékoztatót szervezett a Debreceni Hoki Klub, amelyre 2016. augusztus 22-én 10 órai kezdettel a Debreceni Jégcsarnokban került sor – olvasható a csapat honlapján.Mocsári Attila, a DHK elnöke elmondta, a hazai játékosok magja Debrecenben maradt az új szezonra, a távozók helyére sikerült jó képességű sportolókat igazolni, úgy mint a két tehetséges kapust, Gyenes Dávidot és Pleszkán Józsefet, a hátvédsorba érkezett az EBEL-játékos Varga Arnold, mellette Pados László és Györfy Tihamér, a csatárok közé pedig Németh Attila és Kovács Viktor. Az orosz légiósok mindegyike új szerzemény; java részben a VHL-ből érkeztek, de Kosourov Alexei számos KHL-szezont teljesített.

Evgeny Mukhin, aki a tavalyi szezonban talpra állította és a rájátszásba vezette csapatát, továbbra is élvezi a szakvezetés bizalmát. A játékosokkal is egyeztetett minimális célkitűzés az, hogy a debreceni gárda újra bekerüljön a MOL Liga rájátszásába.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere arról beszélt, hogy hamarosan sor kerül az új stadion építésére, a sportcsarnokok felújítási munkálataira és a Debreceni Jégcsarnok fejlesztésére is. Utóbbiak sorában az első a lelátó 1000 fős befogadóképességűre bővítése, ami TAO források bevonása révén valósul meg. Ennek önrészét az önkormányzat jövő évi költségvetése biztosítja.

A DHK augusztus 23-án 18 órától a HK Dukla Michalovce ellen játszik felkészülési mérkőzést, melynek megtekintése ingyenes.

A lelátó látványtervei:

1.

lelatoterv4

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

lelatoterv2

 

 

 

 

 

 

 

3.

lelatoterv1