Az Újpestet fogadja a Loki

Sport

Háromhetes szüntetet követően a 8. fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga. A Loki ezúttal hazai környezetben lép pályára, méghozzá az Újpest ellenében. A legutóbbi fordulóban a mieink 5-1-re kaptak ki a Videoton otthonában, míg a lila-fehérek az MTK ellen játszottak hazai környezetben 0-0-s döntetlent. Az Újpest 13 ponttal a tabella negyedik helyén áll, míg a Loki nyolc egységet gyűjtve a hetedik pozíciót foglalja el pillanatnyilag.

A két csapat rendre izgalmas összecsapást játszik egymással, függetlenül a tabellán elfoglalt helyezésüktől. Az előző szezon három DVSC – Újpest ütközetéből az őszi debreceni, valamint a tavaszi újpesti találkozó egyaránt 1-1-es döntetlenre végződött, míg a szintén tavasszal rendezett debreceni „visszavágón” 1-0-ra győzni tudtunk. Egyébként ez lesz a 92. ütközete a feleknek, eddig 18 debreceni és 42 újpesti siker mellett 31 döntetlen született a párharcban, a gólkülönbség 184-118 a fővárosi együttes javára.

Várható kezdőcsapatok itt: dvsc.hu