A Fradit alázta a Balmazújváros vezetőedzője

Sport

Kétgólos vezetést szórakozott el odahaza a Balmaz, és a végén 3-2-es vereséget szenvedett a Ferencvárossal szemben.

A meccs után a szokásos edzői nyilatkozatok következtek, és Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője kemény szavakkal illette az ellenfelet:

Egy pontot mindenképpen megérdemeltünk volna. Sok helyzetünk volt, de ezúttal is voltak hibáink. Nem igazságos a végeredmény. Másról is beszélnék, de 4 gyerekem van, azt beszéltük meg a feleségemmel, hogy inkább rájuk költjük a pénzt, nem másra

– dohogott Horváth, majd rátért a Fradira:

Azt nem tudom, hogy gondolni lehet-e még arra vagy már gondolatrendőrség is van. Tudomásul kell venni, hogy a Ferencvárossal játszottunk, de megjegyezném, hogy ennyi külföldi játékos még nem volt ebben a városban.

A Balmazújváros ezzel a vereséggel maradt az utolsó helyen, a szezonban eddig csak a Diósgyőrt tudta legyőzni a csapat.