Mike Pompeo: az Egyesült Államok soha nem ismeri el a Krím annektálását

Világ

Az Egyesült Államok soha nem ismeri el a Krím annektálását – tette közzé nyilatkozatában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

A közleményben az amerikai diplomácia vezetője megismételte az eddigi amerikai álláspontot, miszerint a Krím Ukrajnához tartozik, és felszólította Oroszországot a félsziget “megszállásának” befejezésére.
“Az Egyesült Államok felszólítja Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben az általa is elfogadottnak mondott alapelveket és vessen véget a Krím megszállásának” – olvasható a közleményben.
A kommünikét röviddel azelőtt adták ki, hogy Mike Pompeo a szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán beszámol az amerikai elnök két csúcstalálkozójáról, a Szingapúrban Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel és Helsinkiben Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott tárgyalásokról. A szenátorok elsősorban a vitatott Trump-Putyin találkozóról kívánják faggatni a külügyminisztert.
Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának republikánus vezetője a meghallgatás előtti egyik interjújában az amerikai-orosz csúcstalálkozó utáni sajtóértekezletről azt mondta: “országunk történetének szomorú pillanata volt”.
Mike Pompeo ugyanakkor még kedden, az ausztrál külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján az amerikai-orosz csúcstalálkozót “hihetetlenül fontosnak” nevezte és azt hangsúlyozta, “a történelem igazolja majd, hogy az az egész világa javára szolgált”.
A miniszter ugyanakkor jelezte, hogy nem csupán az amerikai-orosz viszonyról számol be a szenátusi meghallgatáson.