Az egészségügy meghatározó problémáit vitatják meg

Egyetem

Az ápolók feladatairól és kompetenciáiról, a szakmai karrierről, az ápolás és a szülészet új törekvéseiről is tanácskoznak szeptember 2-án és 3-án a szakemberek a visegrádi négyek egyetemei által szervezett VII. Nemzetközi Szimpóziumon Nyíregyházán. Az ápolói és szülésznői munka jelene és jövője című konferencián külön szekció foglalkozik az „Őszülő társadalom” problémáival. Semsei Imre, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja szerint egyre inkább felértékelődik az ápolásügy jelentősége, hiszen elöregedő társadalmunkban növekszik az igény a képzett szakemberek iránt.

– Hazánkban körülbelül százezer egészségügyi szakdolgozó van. Az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara jóvoltából az elmúlt időszakban javult az ápolók erkölcsi és anyagai elismerése, és napirenden van az életpályamodell bevezetése is – emelte ki Papp Katalin, a DE Egészségügyi Kar főiskola docense.

A szakember szerint a konferencia jó alkalmat teremt a közös gondolkodásra, hiszen a résztvevő országokban is hasonló egészségügyi problémákkal küzdenek, kivéve Törökörszágot, ahol jobb az egészségügyi dolgozók státusza. A visegrádi országoknak azonban szembe kell nézniük az alacsony bérekkel és a szakdolgozók elvándorlásával.

A kétnapos konferencia szülésznői szekciójának külön aktualitást ad, hogy hazánkban július 1-től bővült a szülésznők jogköre. Gebriné Éles Krisztina tanársegéd pozitívan értékeli a változást, miszerint a szülésznők is bekapcsolódhatnak a várandósgondozásba. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis a kórházban találkoztak először a kismamával, míg az új rendszer értelmében – kockázatmentes páciensnél – végigkísérhetik a terhességet, így közvetlen kapcsolatot tudnak kiépíteni a leendő édesanyákkal.

unideb.hu