Partnerség a moszkvai levéltárral

Egyetem

Együttműködést kötött január 12-én a Bölcsészettudományi Kar a Moszkvai Magyar Levéltári Intézettel.

A moszkvai levéltári kutatás lehetőségeiről tartott tájékoztatót Seres Attila, a Moszkvai Magyar Levéltári Intézet delegátusa 2015. január 12-én a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetében. A moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ keretében 2001. július 1-jétől Levéltári Intézet működik egy fő levéltárossal: a levéltári delegátus feladata, hogy feltárja, jegyzékelje és másolásra kijelölje az Oroszországi Föderáció levéltáraiban őrzött magyar vonatkozású levéltári iratokat, gondoskodjon a feltárt és jegyzékelt iratok mikrofilmeztetéséről, az elkészült másolatok ellenőrzéséről és a Magyar Nemzeti Levéltárnak történő továbbításáról, valamint, hogy információkkal segítse az orosz állami levéltárak anyaga iránt érdeklődő magyar kutatók munkáját.

A hungarológiai jellegű forrásfeltárás és az egyetemes történeti vonatkozásokban releváns primer levéltári anyagok tanulmányozásával, hozzáférhetőségével kapcsolatban szolgált érdekes információkkal Seres Attila, aki a magyar-orosz, illetve magya-szovjet vonatkozású történeti témák és problémák kutatására bíztatta a fiatal történészhallgatókból álló közönséget, illetve fiatal kutatók számára elérhető ösztöndíjprogramokról is tájékoztatott.

A távlati tervek között szerepel a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Moszkvai Magyar Levéltári Intézet szorosabb együttműködésének kialakítása. Ennek érdekében a rendezvény ünnepélyes zárásaként a Moszkvai Magyar Levéltári Intézet és a Debreceni Egyetem közötti együttműködési megállapodást írt alá Papp Klára, a Bölcsészettudományi Kar dékánja és Seres Attila, a Moszkvai Magyar Levéltári Intézet képviselője.
unideb.hu