Nyitott kapuk a szülészeten

Egyetem

A debreceni Szülészeti Klinika igyekszik elősegíteni, hogy az intézményben az újszülöttek a lehető legtermészetesebb módon jöhessenek világra.

– Az aggodalom, a bizonytalanság természetes dolog a szülés előtt, de minél többet beszélünk a gyermekvárásról, és minél felkészültebb a pár, annál inkább oldódnak ezek a gátlások. Ezért nagy jelentősége van a szülővé válásra való felkészülésének – mondta Póka Róbert, a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója kedden a Születés Hete megnyitóján, az intézmény zsúfolásig telt könyvtárában.

Az igazgató kiemelte: az intézmény számára az a legfontosabb, hogy a szülők egészséges kisbabával távozzanak, ezért az előírt szabályok betartása mellett abban is partnerei a leendő szülőknek, hogy csak a legszükségesebb orvosi beavatkozások történjenek meg, és ha az anyuka azt igényli, a szülés minél háborítatlanabb legyen.

A professzor büszkén ismertette az érdeklődőkkel, hogy az egyetemi klinikák közül Debrecenben a legalacsonyabb a császármetszések aránya, mint ahogyan a perinatális mortalitás (születés körüli halálozás) is jóval az országos átlag alatti. Arról is szólt, hogy az intézmény több mint húsz éve Európában elsőként kapta meg a bababarát címet, amit 2014-ben sikeresen auditáltak, hiszen az ezzel a címmel járó követelményeknek azóta is maximálisan megfelel a klinika. Vagyis mások mellett a szülést követő első félórában lehetővé teszik a baba és mama közötti közvetlen bőrkontaktust, emellett a nap 24 órájában a csecsemő édesanyja mellett maradhat, és a szoptatáshoz is minden segítséget megkapnak az anyák az intézménytől.

A Születés Hete alkalmából a klinikán rendezett programon az érdeklődők többek között hallhattak a szülészeti fájdalomcsillapítás egyik módjáról, az epidurális érzéstelenítésről, a szoptatás fontosságáról, és azt is megtudhatták, mit vizsgálnak az orvosok a kötelező ultrahang-vizsgálatok alkalmával. A jelenlévők megismerhették a „Teljes szülői élmény” programot is, amellyel akár élethű szimulációs babákon is gyakorolhatnak a fiatal párok, hiszen a szülővé válás kiemelt fontosságú szakasz az életükben.

A kezdeményezés több mint 20 éve Amerikából indult el azzal a céllal, hogy csökkentse a tinédzserterhességek számát, ám mára komplex programmá alakult, azon túl, hogy az elsődlegesen hozzá fűzött reményeket is beváltotta: az USA-ban 50 százalékkal mérséklődött a nem várt terhességek aránya a fiataloknál – ismertette Nagy Józsefné, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának védőnő oktatója.

A szakember hozzátette: hazánkban évente tízezer tiniterhességet regisztrálnak, ezer drog- és mintegy 300 alkoholszindrómás baba születik és körülbelül 40 csecsemőről derül ki, hogy úgynevezett „rázott baba szindrómában” szenved. A „Teljes szülői élmény” program révén a szimulációs babákkal ezeknek a nem kívánatos szülői magatartásoknak a baba fejlődésére gyakorolt káros hatásait is szemléltetni tudják. Mindemellett az érdeklődők életszerű tapasztalatokat szerezhetnek a gyermekgondozásról is, hiszen a babát tisztába tenni, etetni és ringatni is kell.

A résztvevők délután kisebb csoportokban a szülőszobába és a gyermekágyas osztályra is bepillanthattak.

unideb.hu