Kalandozások a történelem évszázadain

Egyetem
A migráció történelmi előzményeiről és jelenkori hatásáról szól a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete által gondozott Speculum Historiæ Debreceniense könyvsorozat huszonötödik kötete.

Kétszázöt tanulmányt és több monográfiát jelentett meg az elmúlt hét évben a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete: a két legfrissebb munkát, Papp Imre francia agrár- és társadalomtörténeti tanulmánykötetét és a sorozat huszonötödik, Menekültek, migránsok, új hazát keresők című tanulmánygyűjteményét december 9-én mutatták be az érdeklődőknek.

– Mindkét új kötet unikális: Papp Imre örökségül hagyta ránk az Agrár- és társadalomtörténeti tanulmányok a 18. századi Franciaországról című munkát, a migráció történelmi előzményeiről és jelenkori hatásáról értekező tanulmánykötet pedig egy egyetemi támogatásból rendezett konferencia összefoglalója. A Speculum Historiæ Debreceniense sorozatban eddig három kötet is arisztokráciatörténettel foglalkozott, a kutatások pedig folytatódnak, ugyanis a Történelmi Intézet újabb pályázatot nyert ennek hazai kutatására – tájékoztatott Papp Klára, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja.

A két új kötetből az egyetemi gyakorlóiskolák és debreceni középiskolák könyvtárainak is tiszteletpéldányt adományozott a Történelmi Intézet.

unideb.hu