Nemessályi Zsolt

Elhunyt Nemessályi Zsolt egyetemi tanár, az MTA Debreceni Területi Bizottságának korábbi alelnöke

Egyetem

Életének 79. évében elhunyt Nemessályi Zsolt egyetemi tanár, professor emeritus, tudós, kutató, tudományszervező, doktori iskola alapító, tanszékvezető, megbízott főigazgató, tudományos rektorhelyettes, a Debreceni Akadémiai Bizottság Mezőgazdasági Szakbizottságának titkára, majd elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának két ciklusban is alelnöke.
A hirek.unideb.hu felidézi, Nemessályi Zsolt tevékenységének kiemelkedő állomása volt a Debreceni Egyetem közvetlen jogelőde, a Szenátus elnöki teendőinek ellátása, amely a debreceni felsőoktatási intézmények integrációját készítette elő. Meghatározó szerepe volt a résztvevő egyetemek, főiskolák és kutatóintézetek kölcsönös előnyökön alapuló megegyezésének.

Még felsorolni is sok, mennyi funkciót töltött be Nemessályi professzor aktív és nyugdíjas életútja során. Ugyanakkor a magas beosztások, az elvállalt feladatok mellett a szó nemes értelmében ember tudott maradni. Közvetlensége, kiemelkedő munkabírása, emberszeretete a fiatal tudós korosztály elismerését is kivívta. Egyénisége példamutató volt – és kell, hogy legyen – mindnyájunk számára.

Az ikonikus professzor munkássága több évtizedes oktatói-kutatói szemléletformálásban öltött testet. Szakmai életútja során tudományos tevékenysége a hazai és nemzetközi berkekben is elismerést nyert, ugyanakkor a gyakorlatban is megállta a helyét. Tudományos eredményeit több mint 150 publikációban tette közzé. Munkásságát ismerik közvetlenül és közvetetten is azon nemzetközi munkatársai, akik az USA-ban, Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában, az Orosz föderációban – és még sorolhatnánk hol – idézik szakmai megállapításait. Magyarországon 37 oktatási műben ismeretette az agrárökonómia aktuális és klasszikus eredményeit, axiómáit. Agrárközgazdász és agrármérnök nemzedékek sokaságát oktatta, akik mind a mai napig hálával gondolnak professzorukra.

A magas, ősz hajú, tekintélyt parancsoló, mindig elegáns Nemessályi professzor már megjelenésével is tiszteletet keltett. Szakmai érdeklődésén túl az értelmiségi lét szinte minden ágában tájékozott volt. Tudását, amelyet megszerzett, vagy mestereitől megkapott, mindig igyekezett átadni tanítványainak, szűkebb vagy tágabb közösségének. Választékos, mondhatni kiváló előadásmódjával, lényeglátásával, aktív korának a legjobb előadói között tartották számon. Az innovatív ötletek generálása, befogadása és a múlt értékeinek elismerése egyaránt jellemezte személyiségét.

Legutóbb a tavalyi évben tisztelettel emlékezett meg legnagyobb tanítómesteréréről, Kádár Béláról, valamint mind a mai napig híres tanárairól, akiket példaként tekintett szakmai tevékenysége során.

Nemessályi Zsolt az oktatásnak és a kutatásnak szentelte élete nagy részét – további részletek a megemlékezésben.