Jens Stoltenberg

A NATO főtitkára elmondta, miért lenne rossz üzenete egy esetleges orosz győzelemnek Ukrajnában

Európa

Svédországnak mihamarabb a NATO tagjává kell válnia a régió biztoságának teljes körű szavatolása érdekében – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.

A főtitkár Novák Katalin köztársasági elnökkel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján kijelentette: a biztonság szavatolása szempontján fontos lenne, hogy Svédország minél hamarabb a NATO tagjává válhasson, az észak-európai ország már minden ehhez szükséges kötelezettségvállalását teljesítette.

Hangsúlyozta, hogy Svédország NATO-csatlakozásával a szövetség erősebbé válik, ezért is üdvözli a magyar köztársasági elnök támogató szavait a svéd csatlakozást illetően, amelyeket reményei szerint a magyar parlament ratifikációja követ.

“A különböző célok és elképzelések ellenére tisztában kell lennünk azzal, hogy az egység, illetve a tagországok egymást védelmező szövetségének erősítése mindannyiunk előnyére válik”

– fogalmazott.

Lehetővé kell tehát tenni, ahogyan ez a múltban is történt minden tagország esetében, hogy egy demokratikus ország döntését és a kötelezettségvállalásainak teljesítését követően a NATO teljes jogú tagjává váljon – húzta alá.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Stoltenberg hangsúlyozta: folytatni kell Kijev támogatását, nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. A támogatás elapadása “tragédia lenne” az ukrajnaiak számára, ahogy Oroszország győzelme fenyegetést jelente a szövetségeseknek.

Szavai szerint egy esetleges orosz győzelem azt az üzenetet hordozná, hogy az erő alkalmazása, a nemzetközi jog megsértése, illetve egy másik ország elfoglalása esetén a győztes azt tehet amit akar, ez pedig sebezhetővé tenné a katonai szövetséget. Mindezek miatt is minden szövetséges biztonsági érdeke Ukrajna támogatásának fenntartása – hangsúlyozta a NATO főtitkára.

(MTI)