Durva béremelést kapnak a köztisztviselők

Gazdaság Ország

Jelentősen megemelik az Országgyűlés hivatalnokainak a fizetését, és még sajátos elnevezést is adtak neki: ez a saját életpályamodell.

A Normakontroll írta meg, hogyan változik a parlamenti köztisztviselők illetménye. Eddig a többi közszolgálati tisztviselőhöz hasonlóan egy, az Országgyűlésben dolgozó diplomás beosztott közszolga havi illetménye pótlékok nélkül a pályán töltött idő függvényében 179 ezer forint és 348 ezer forint között volt, a hatályos 38.650 Ft illetményalappal számolva. Ez járna jövőre is.

 

Ha elfogadják a fideszesek javaslatát, azzal duplájára nő majd a parlamenti köztisztviselők illetménye. Változna ugyanis az illetményalap. Az a KSH által közzétett két évvel korábbi nemzetgazdasági átlagos bruttó kereset lesz, 2018-ra a 2016-os összeg az irányadó, ami 263.171 Ft. Az évek számától függő szorzókkal ez 395 ezertől 684 ezer forintig terjedő alapilletményt fog jelenteni.

Ahogy a Normakontroll emlékeztet rá – az illetményalap egy olyan nemzetgazdasági mutatóhoz lesz kötve, ami az utóbbi időben messze az infláció fölötti emelkedést mutat és nem függ a törvényhozó kénye-kedvétől, automatikusan emeli minden évben az érintettek bérét. Míg a mezei köztisztviselőké csak akkor emelkedik, ha a költségvetési törvényben emeli a jogalkotó, de ilyen nem is történt 2013 óta.

(444.hu)