Trükkös faárusokat fogtak el

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást C. Krisztiánnal és C. Tamással szemben.

A nyomozás adatai szerint két férfi 2017. november 11-én 14 óra 30 perc körül Debrecen, Vámospércsi úton leszólított egy idős férfit, akinek olcsó tűzifát kínáltak. Az egyik férfi, hogy elnyerje a 76 éves sértett bizalmát, azt állította, hogy rendőr, majd bemutatott egy ismeretlen arcképes igazolványt. Miután a felek megegyeztek egymással, a két férfi megjelent az idős úr lakásánál és megnézték, hová pakolhatnák le a 90 mázsa tűzifát. Ezt követően elkísérték a vásárlójukat egy bankautomatához, majd a sértett a felvett 50 000 forint készpénzt átadta a két „árusnak”. Ezt követően a testvérpár elvitte a férfit egy lakatlan telekre, ahol megmutatták neki a leelőlegezett akácfát, amit később leszállítanak, ha megkapják fennmaradó 70.000 forintot. A sértett a pénzt kifizette, majd az eladók azt ígérték, hogy fél óra múlva a tűzifát leszállítják, ami a mai napig nem történt meg. Az ügyben történt feljelentést követően a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helyi lakost, akiket gyanúsítottként kihallgattak. A 38 éves C. Tamás és a 31 éves C. Krisztián az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

Ne váljon csalás áldozatává! Kérjük, fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának faárusokkal kapcsolatos tanácsait!

Az ősz beköszöntével közeleg a fűtési szezon és folyamatos a téli tüzelő felvásárlása. Az árusok körében idén is megjelentek a tűzifával házaló kereskedők, akik házról-házra járva próbálják értékesíteni rakományukat.

Tanácsok a tűzifa vásárlásához:

  • Csak telephellyel rendelkező, leinformálható, számlaképes kereskedőktől vásároljon tűzifát! A megvásárolt tüzelőanyag kifizetésekor kérjen számlát!
  • Kerülje a házaló árusokkal történő üzletkötést! A fa eredete, minősége és mennyisége az ismeretlen kereskedők esetében általában nem ellenőrizhető vissza, így a fogyasztóvédelmi jogait, panaszait sem tudja megfelelően érvényesíteni.
  • Ne rendeljen telefonon! A fa mennyisége, fajtája és a minősége telefonon nem ellenőrizhető, míg a telephelyen személyesen is meggyőződhet a vásárolni kívánt fa tulajdonságairól.
  • Mérlegeljen előre! A fa típusától, keménységétől és nedvességtartalmától, valamint a feldolgozás és a berakodás módjától is függ, hogy mázsára, vagy köbméterben gazdaságosabb az adott fűtőanyag megvásárlása.
  • Ne feledje, hogy az erdei köbméter és a hasított köbméter között jelentős különbség van! Ha kalodában vásárolja meg a tűzifát, legyen jelen annak szétbontásánál! Az ömlesztett fa mennyisége gyakran megtévesztő, így könnyen csalás áldozatává válhat.
  • Átvételkor is ellenőrizze le a kiszállított tüzelő mennyiségét – amennyiben lehetséges – Ön, vagy megbízottja legyen jelen a fa mérlegelésekor!
  • Ne fizessen előre! A vételárat a kiszállított áru mennyiségének ellenőrzése után adja át a szállítóknak! Ha elégedetlen a szállítmánnyal, vagy kifogása van, nem köteles átvenni az árut.