Különleges magyar óvodapedagógiai program – tudományos vizsgálatok bizonyítják az eredményességet

Gazdaság

Már gyermekkorban tehetünk azért, hogy javítsuk a felnőttkori önbecsülést és
csökkentsük az időskori mentális betegségek, pl. a demencia esélyét, amire jó eszköz
lehet a hazai fejlesztésű óvodapedagógiai rendszer, a Blum program is. A hazai
vizsgálatok eredménye szerint a művészetterápiás hatású foglalkozásokra építő
Blum-szemléletben nevelkedő gyermekek kreatívabbak, innovatívabbak és jobban
alkalmazkodnak az új helyzetekhez, miközben a matematikai és íráskészség
fejlettsége terén sem mutatnak elmaradást. A programot gondozó alapítvány által
elindított képzéseken eddig félezer pedagógus végzett, a nevelési program különböző
elemeiben 1600 óvoda és 310.000 család vett részt.


„A Blum program legfontosabb jellemzője, hogy a gyermek személyiségére épül, célja
pedig annak tiszteletben tartása, megismerése. A szülő így azt élheti meg, hogy a
pedagógust nem csak egy-egy készség érdekli, hanem a gyermeket a maga
komplexitásában igyekszik megismerni. Ezáltal bizalmi légkör alakul ki a család és a
pedagógus között, ami a gyermek számára is megnyugtató” – mondta Futó Judit,
gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, neuropszichológus a program másfél évtizedes
működése alkalmából rendezett szakértői kerekasztal-beszélgetésen, Budapesten.
„A kezdeményezés másfél évtizeddel ezelőtt a duci óvodásokat célzó Gondolkodj
Egészségesen! programmal indult, de kiderült, hogy csupán a nevelés egyetlen
területére koncentrálva nem érhető el eredmény. Ezzel alakult ki az átfogó, új, nem
csak az egészségről szóló program” – emlékeztetett Molnár Erzsébet, a hazai
drámapedagógia jeles alakja, Bácskai Mihály özvegye.

„Rendkívül fontos, hogy a program jól használható eszközöket ad a pedagógusok
kezébe, hiszen csak a boldog, kreatív pedagógus tud olyan gyereket nevelni, aki képes
alkotó felnőtté válni” – emelte ki Török Judit, a Blum program szakmai projektfelelőse.
Kiemelkedő eredmények Nagykovácsiban és a VIII. kerületben is
A Nagykovácsi Kispatak Óvodában immár három Blum-csoport működik és ebben az
intézményben végezték el a program hatásmérését is.

„A 2016-2017-es óvodai nevelési év során elvégzett hatásmérés keretében mindhárom
érintetti kört, azaz a gyerekeket, szülőket és ővódapedagógusokat is megvizsgáltuk. A
legfontosabb eredmény, hogy azok a gyerekek, akik Blum-szemléletben nevelkedtek,
jóval kreatívabbak és együttműködőbbek voltak, továbbá normaszegéssel vagy erkölcsi
dilemmával szembesülve sokkal inkább alkalmazták az ún. helyreállító, resztoratív
megoldásokat anélkül, hogy erre bárki megkérte volna őket” – mondta Bakonyi Eszter
szociológus, tanár, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság piackutatója, a Blum
program hatásmérésének irányítója. „Az óvodapedagógusok esetében azt tapasztaltuk,
hogy a kontrollcsoporthoz képest intenzívebb volt a szülőkkel történő kapcsolattartás,
továbbá a másság kapcsán toleránsabbnak, elfogadóbbnak bizonyultak. Ha a szülök
azzal a kérdéssel szembesültek, hogy egy otthoni trauma, pl. válás miatt a csoportban apatikussá vagy agresszívvé váló gyerek problémájával kinek is kellene foglalkoznia, a
programban résztvevők nagyobb arányban szavaztak arra, hogy a közösségnek is
segítenie kell a megoldásban, míg a kontrollcsoport tagjai szerint ezt inkább az érintett
családnak kell rendeznie.”

Nem csak a jó környezetből érkező gyermekek és családjuk esetében használható
eredményesen a Blum-szemlélet, hanem a nehezebb körülmények között élő óvodások
körében is.
„Óvodánkban a gyerekek többsége hátrányos helyzetű családból érkezik, így nagy
szükség van olyan eszközökre, amivel az ő szüleik is megszólíthatók, bevonhatók,
elérhetők” – mondta Kocsisné Juhász Éva, a VIII. kerületi Napsugár Tagóvoda vezetője.
„A Blum program amellett, hogy egyaránt tud támogatást nyújtani az óvónőknek és a
szülőknek, a szociális kompetenciák és értelmi képességek terén is előnyösen hat a
gyermekek fejlődésére. Abban is segít, hogy a gyerekekre zúduló információáradatban
megtalálják azokat az összefüggéseket, amelyekhez sokszor még az Y generációs
szüleiknek sincsenek meg a maguk eszközei.”

Kulcs az önbecsüléshez és az időskori mentális egészséghez
„A Blum program különlegessége a tudományos megközelítés és a hatásmérés” – hívta
fel a figyelmet Bertrand Schoentgen neuropszichológus, a franciaországi Alois
Alapítvány kutatója. „Alapítványunk azt vizsgálja, hogy miként lehet már
gyermekkorban tenni azért, hogy csökkenjen az időskori mentális betegségek, pl. a
demencia kialakulásának esélye. Tapasztalataink szerint 10 gyerekből 1-2 mutat
idegrendszeri zavart (pl. diszlexia, figyelemzavar, stb.), és ha ezt nem ismerjük fel
időben és nem foglalkozunk vele, az kihat majd a felnőtt életére, önbecsülésére, a
társas kapcsolataira, a munkához és az élethez való hozzáállására is. Rendkívül fontos
a környezet szerepe: ha itt változást érünk el, akár irodalmi, akár más művészeti
eszközzel, azaz ha egy gyerek minél korábban hall történeteket, vesz részt művészeti
tevékenységben, annál jobbak az esélyei a megfelelő kognitív fejlődésre.”
Az alapítvány további terveiben két fő csapásirány szerepel: egyrészt szeretnék
kidolgozni, miként lehetne a pedagógusokat jobban integrálni, hogy időben
észrevehessék a kognitív problémák korai jeleit, másrészt olyan európai adatbázist
hoznának létre, amelyből az egyes országokra lebontva kiderülne, hogy egyes
környezeti elemek – pl. a számítógép előtt töltött idő, meséléssel töltött idő, stb. –
hogyan befolyásolják a gyerekek kognitív fejlődését.