Takarékosnak nevezte Debrecen költségvetését az alpolgármester

Gazdaság

Debrecen gazdasági eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Barcsa Lajos alpolgármester, aki elmondta a város stabil gazdasági hátérrel rendelkezik. Hozzátette: a válság – mindenkit érintő – következményei komoly kihívás elé állította az önkormányzatokat. De városunk a beruházások átütemezésével és a kiadások csökkentésével egyensúlyban tartotta a költségvetést.

Debrecen 2021-es költségvetése nem tervez hitelfelvétellel. 2015-ben a város egy olyan új gazdaságfejlesztési programot hirdetett meg, amely elsősorban új, magas hozzáadott értékű munkahelybővülést és jelentős iparűzési adóbevétel növekedést eredményezett.

A gazdaság újraindításához működőképes helyi vállalkozásokra van szükség, ezért is fontos Debrecen számára, hogy segítse a cégeket.

A tavalyi évben négy új cég – Sensirion AG, BHS Trans, 4iG, SEMCORP – érkezett Debrecenbe, ezzel összesen 566 új munkahelyet teremtve. A helyi cégek 8 milliárd forint értékben ruháztak be.

A Nemzeti Befektetési ügynökség, a HIPA is hirdetett meg növekedési támogatási kedvezményt. Itt a debreceni cégek 7 milliárd forintos beruházást valósítottak meg, részben állami támogatásokkal. A kis és középvállalkozói szektor 3,9 milliárd forint kormány által biztosított támogatást nyert annak érdekében, hogy debreceni munkahelyeket megőrizzenek.

A beruházások tekintetében 15 milliárd forint beruházáshoz segítette hozzá Magyarország Kormánya a debreceni vállalkozásokat. 3,9 milliárd forintot adott tisztán támogatásként a munkahelyek megőrzésére. Az önkormányzat 4 milliárd forint költségmegtakarítással járult hozzá a debreceni vállalkozások sikeréhez.

Összesen 22 milliárd forint támogatáshoz illetve kedvezményhez, beruházáshoz segítettük a debreceni vállalkozásokat

– mondta el Barcsa Lajos alpolgármester.

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. úgy tudta ellátni feladatát, hogy még azoknál a cégeinél sem volt – az átlagos fluktuáción kívül – elbocsájtás, melyek jelentős bevételkiesést voltak kénytelenek elszenvedni. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben is fejlesztett a DKV Zrt. Közlekedési mobiljegyet és időalapú mobiljegyet vezetett be. Mindkét termék igen népszerű az utazók körében. A mobiljegyből eddig 39 271 darabot, az időalapú, egyórás mobiljegyből 6 570 darabot váltottak.

Az iparűzési adó az egyik legfontosabb bevételi forrása a városnak, amely Debrecen fejlesztési lehetőségeit jelentős mértékben tudja erősíteni. A vállalkozói kedv nőtt a városban a pandémia időszaka alatt is. Míg 2020-ban 30. 602-en adóztak, addig 2021-ben ez szám már 31. 983-ra nőtt. 

A város helyi iparűzési adóbevétel-kiesése 2021-ben 3,7 milliárd forint, ennyi marad a helyi vállalkozásoknál. 

Az önkormányzat több intézkedést hozott a vállalkozások megsegítésére, így Debrecenben már 2020. november 15. óta díjmentesen használhatják az éttermek, kávézók azokat a közterületeket, ahol teraszokat működtetnek, egészen 2021. december 31. napjáig. Ezt a kedvezményt az önkormányzat már 2020. április 1-től június 30-ig biztosította a vendéglátó üzletek számára. Összesen 48 millió forint közterület-használati díjat engedett el az önkormányzat a debreceni vállalkozások számára.

Jelenleg 156 vendéglátó üzlet rendelkezik terasz kialakításához szükséges engedélyekkel, 143 terasz már üzemel. 2021-ben 10 vendéglátóhely alakított ki újonnan teraszt. 

A Cívis Ház Zrt. 2021 évben ez idáig adott és június 30-ig adandó bérletidíj engedmény várható összege mintegy nettó 220 millió forint. A pandémia harmadik hullámában mintegy 200 bérlőt érint az engedmény.

A 2021-es debreceni költségvetést – ahogyan a korábbiakat is – takarékossága és konzervatív, óvatos tervezési módszere mellett a fejlődés, a stabilitás és a biztonság jellemzi. A város költségvetésének tervezése újabb hitelfelvétellel nem, jelentős tartalékkal viszont számol, ami meghaladja a 3 milliárd forintot. 

Fotó: Miskolczi János