Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: 700 millió köbméternyi plusz földgáz beszerzésén dolgozik a kormány

Gazdaság

A kormányzat az ország energiabiztonságának erősítése érdekében tárgyalásokat folytat, hogy a hosszútávú szerződésekben szereplő mennyiségeken felül 700 millió köbméternyi plusz földgázt szerezzen be – jelentette be Szijjártó Péter pénteken Budapesten.

Az erről szóló tárgyalások keleti és nyugati irányban is folynak; ezek eredményéről reményei szerint a jövő hét második felében tud bővebb tájékoztatást nyújtani – közölte a külgazdasági és külügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet Gebran Bassillal, a libanoni keresztény Szabad Hazafias Mozgalom párt elnökével közösen tartott.

A miniszter elmondta, hogy békeidőben a globális energiapiac a kínálat és a kereslet mentén működik: lehet gázt venni a szabadpiacon és hosszútávú szerződések alapján is. Felidézte, hogy tavaly és tavaly előtt a piaci szereplők megpróbálták őt lebeszélni a hosszútávú szerződésről, mert úgy ítélték meg, hogy anélkül is biztosítható a gázellátás. Ám mindig kitartott amellett, hogy az ország energiabiztonsága stratégiai, nemzetbiztonsági kérdés, ezért a Gazprommal és a Shellel is kötöttek hosszútávú gázvásárlási szerződést – mondta.

“Ha ezt nem kötöttük volna meg, akkor most az ország hatalmas nagy bajban lenne, mert háborús időszakban az európai földgázpiac spotpiaci része kiszáradt” -fogalmazott, hozzátéve, hogy a hosszútávú szerződéseknek köszönhetően az ország energiaellátása biztos lábakon áll.

Kifejtette, ugyanakkor a háború miatt fel kell készülni a nyugat-európai ellátási zavarokra és korlátozásokra, vagyis “a lehető legnagyobb mennyiségű földgázt kell betárolnunk”. Ezért döntöttek úgy, hogy a hosszútávú szerződéseken rögzített mennyiségen felül vesz földgázt az ország. Hangsúlyozta: azt tapasztalták, hogy a Gazprom eddig megbízhatóan szállított és látszik, hogy a déli útvonal a legkiszámíthatóbb.

Emlékeztetett arra: amikor a Török Áramlathoz kapcsolódó magyar infrastruktúrát megépítették, mindenki ennek ellenkezőjére próbálta rászorítani Magyarországot. Ám, ha ez nem épült volna meg, óriási bajban lennénk – közölte. Elmondta, pénteken a Magyarországra érkezett 32,6 millió köbméter fölgáz fele, 16,3 millió köbméter a déli útvonalon jött be. Vagyis az orosz gáz legnagyobb része délről érkezik, miközben nyugati irányból csak az egyharmadát tudjuk megkapni a szerződött mennyiségnek – ismertette. Ezért a plusz gáz szállításáról szóló tárgyalások során arról is egyeztetnek, hogy a nyugatra nominált mennyiségeket inkább délről kaphassa meg az ország – mondta.

Gebran Bassil az eseményen kiemelte, hogy Magyarország és a magyar kormány az országát sújtó nehéz körülmények közepette mindig Libanon mellett állt. Ezt annál is inkább értékelik, mert a nemzetközi politikából a hitelesség és a lojalitás hiányzik a leginkább. A Hungary Helps program ékes bizonyítéka a segítségnyújtásnak és pártja erősíteni kívánják a kapcsolatot a Fidesszel – tette hozzá.