Kevesebb járat, de több utas repült Debrecenből

Gazdaság Helyi hírek

Februárban 1%-kal többen, mintegy 18 060-an vették igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot. 2016-hoz képest a növekedés annak ellenére is teljesült, hogy tavaly a február 29 napból állt ill. idén 18 járattal kevesebb valósult meg. 2017. februárjában nem közlekedett sem a malmöi, sem a charleroi-i járat, azonban a londoni, párizsi, milánói, eindhoveni és müncheni járatok iránti élénkülő kereslet kompenzálta a kevesebb járatból adódó kiesést.

Debrecen Airport 2016. február 2017. február Változás
Utasforgalom (fő) 17 820 18 060  1%

 

 

Debrecen Airport 2016. jan-feb 2017. jan-feb Változás
Utasforgalom (fő) 35 410 37 220  5%

 

 

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2017-es februári és első két havi eredményeket örömmel nyugtázta:

“A Debrecen Airport utasforgalmának növekedése februárban is egyértelműen a stratégiai partnereinknek, a Wizzair és a Lufthansa City Line utasforgalmának stabil növekedésének köszönhető. 2016. óta már Európa 5 gazdasági és turisztikai szempontból is rendkívül fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. Növekedni fog a külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma ill. a régió szállodáinak kihasználtsága is.

Jó hír, hogy az idei évben is lesz új menetrend szerinti járata a Debrecen Airportnak hiszen 2017. március 26-tól indul az első Európán kívüli Wizz Air járat Debrecenből heti két alkalommal Tel Avivba, Izrael fővárosába ill. újraindul a Svédország harmadik legnagyobb városába Malmöbe a járat, amiből rövidebb mint egy óra transzferrel Dánia fővárosa, Koppenhága is elérhető lesz. Nyáron a rendszeres német beutazó charter járatok mellett, a Török Riviérára, Korfura, Zakynthosra és Bulgáriába is biztosítunk nyári járatokat a kelet-magyarországi utazóközönségnek.”

                                                                                                                               

A Wizz Air menetrend szerinti járatai:

London-Luton(Egyesült Királyság)                – napi járat ill. heti 10-szer a főszezonban   

Eindhoven(Hollandia)                                    – heti 2-szer ill. heti 3-szor a főszezonban                                         

Milánó-Bergamo(Olaszország)                                  – heti 2-szer                                                     

Párizs-Beauvais(Franciaország)                                – heti 2-szer                                                  

Tel Aviv(Izrael)                                                 – heti 2-szer (2017. március 26-tól) ÚJ JÁRAT  

Malmö(Svédország)                                    – heti 2-szer (2017. március 27-től) ÚJRA INDULÓ JÁRAT            

   

A Lufthansa City Line menetrend szerinti járata:

München(Németország)                     – hétfő/szerda/péntek