Vascsövekkel verte össze a polgármestert, mert félreértett valamit a parlamenti közvetítésben

Helyi hírek Ország

A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki egy Heves megyei községben hosszú időn át fenyegette, végül súlyosan bántalmazta a polgármestert.

A vád szerint a férfi évekkel ezelőtt a televízióban közvetített parlamenti ülésen elhangzottakat félreértelmezve, azt a téves elképzelést alakította ki magában, hogy

az országgyűlési képviselők „szegénységi pénz” folyósítását szavazták meg egyes rászorulók számára.

Ez szerinte a családja esetében havi 160.000 Ft-ot jelentett volna, de úgy ítélte meg, hogy az összeget a község első embere szándékosan és rosszhiszeműen nem hajlandó kifizetni neki.

Ebben a tudatban a 2015-től rendszeresen beadványokat írt az önkormányzatnak, melyben követelte a pénzt. Ezek a levelek az idő előrehaladtával egyre durvább hangvételűek lettek, majd idővel fenyegetővé váltak. 2018 márciusában már azt írta a vádlott, személyesen a polgármesternek, hogy

„kisembertől nagy pofont lehet kapni, egy jó bevitt ütés a halálodat is okozhatja.” Később azzal is fenyegette a községi elöljárót, hogy „Nem fizetés esetén megregulázlak, nem mi halunk meg, ha meg kell halnod.”

2018 májusában a férfi már több mint 12.000.000 Ft-ot követelt a polgármestertől.

A sértett természetesen nem tett eleget az alaptalan követéleseknek, ezért a terhelt cselekvésre szánta el magát. 2019. október 8-án reggel megvárta a polgármestert a munkahelye előtt, majd ott két közepes hosszúságú fémcsővel többször fejen ütötte, illetve test szerte ütlegelte, miközben hangosan kiabált vele. A sértett a bántalmazás következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Hatvani Járási Ügyészség folytatólagosan, felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletével, bántalmazással, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja az elkövetőt, akivel szemben kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.