Részletes talajtani vizsgálatokkal tárták fel az M30 autópálya megsüllyedésének okait, és komoly problémákat találtak. A helyreállítás utáni tartósan megfelelő műszaki megoldás kialakítása további 10-11 hónapot is igénybe vehet, a munkálatokat a kivitelezőnek a jótállási kötelezettsége keretében kell elvégeznie – tudatta pénteki közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
Ismertették: az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszán a tervezési és kivitelezési munkálatokat – a STRABAG Építő Kft. és a STRABAG AG alkotta – STR M30 Konzorcium végezte, a forgalomba helyezésre 2021. októberében került sor.
Az autópályaszakasz üzemeltetője, az MKIF Zrt. változó nagyságú és intenzitású burkolatrepedéseket, süllyedéseket jelentett a jobb pályán, valamint a bal pályán a két belső sávban, amely miatt lezárást eredményező jótállási hibabejelentésre, majd 2024. február 17-én a Miskolc és Szikszó közötti szakasz teljes szélességében történő lezárására került sor.
Az ÉKM arra utasította a kivitelezőt, hogy tárja fel a hiba keletkezésének okát, adjon javaslatot a hiba helyreállítására és a műszakilag szükséges legrövidebb időn belül végezze azt el.
A kivitelező az elmúlt időszakban részletes helyszíni (geodéziai, geoelektromos, nagymélységű talajfúrás, vízszintfigyelés) vizsgálatokkal, mérésekkel tárta fel a feltételezetten rétegvizek megjelenése okozta felszín alatti állapotot, illetve a tervezés során általa nem várt altalajmozgásokat.
Ezek alapján megállapítható, hogy az érintett területen lévő altalaj felső részét 10-30 méter vastag, mind helyszínrajzilag, mind a mélység tekintetében változékony telítettségű áthalmozott, mérsékelt nyírószilárdságú, összenyomható talajrétegek alkotják, amelyben a víz megjelenése és mozgása kiszámíthatatlan. Ez eredményezte, hogy a talajszerkezet instabillá vált
– ismertették.
Az ÉKM közölte: a kivitelező javaslata szerint a töltést a jobb pálya alatt a teljes szakaszon és teljes magasságban, továbbá a bal pálya alatti szakaszon a károsodott mélységig, de legalább az úttükör szintje alatti 4 méteres vastagságig el kell bontani. A különböző mélységben megjelenő rétegvizek elvezetését a bal oldalon mélyszivárgó rendszerrel oldják meg, a süllyedést is okozó altalaj elmozdulásának megakadályozása érdekében pedig hét sorban elhelyezett, az alapkőzet mélységétől függően, mintegy 20-25 méter hosszúságú cölöpökből álló hézagos cölöpfal kialakítására tett javaslatot.
A javaslatra vonatkozó mérnöki, üzemeltetői, megrendelői állásfoglalás szeptemberben kiadásra kerül, a folyamatba az ÉKM független szakértőként a BME Geotechnikai Tanszékének szakembereit is bevonta, annak érdekében, hogy a lehető legjobb műszaki megoldás szülessen a hiba elhárítására.
A feltárt adatok alapján azonban a probléma jelentősebb, mint az sejthető volt, így a helyreállítás és a tartósan megfelelő műszaki megoldás kialakítása is hosszabb időt vesz igénybe: jelenleg mintegy 10-11 hónapos átfutási idő várható a teljes helyreállításig. A javítást a kivitelezőnek a jótállási kötelezettsége keretében kell biztosítania – hangsúlyozták.
A szükséges beavatkozás megvalósításáig a közlekedők és az érintettek türelmét, megértését kéri a minisztérium. Az ÉKM utasításának megfelelően a Magyar Közút folyamatosan biztosítja az érintett gyorsforgalmi útszakasz elkerüléséhez szükséges közúti szakaszokon a forgalom folyamatos elvezetését – jelezték a közleményben.
(MTI)