Gulyás Gergely

Kormányinfó: hétfőtől már az emelt bért kapják a pedagógusok

Ország

„A miniszterelnök az uniós csúcson folyamatos egyeztetéseket folytat, a csúcs után pedig teljes körű tájékoztatást fog adni” – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.

Ismertette, a kormány elemezte az uniós helyzetet, és továbbra is azt képviseli, hogy a háború nem megoldás, de ezzel kisebbségben van az unióban. A miniszterelnök a csütörtöki uniós csúcstalálkozó előkészítése keretében tárgyalt az olasz és a francia vezetővel.

Mint mondta, a nagyobb tagállamok nem a kompromisszumra törekszenek, a Magyarország elleni zsarolás durva és elfogadhatatlan módját alkalmaznák.

„Nem ez az európai megoldás, Brüsszelben változás kell, a változást csak demokratikus módon lehet, ezért szerencsés, hogy a júniusi EP-választás lehetőséget nyújt a polgároknak arra, hogy a kifejezzék a véleményüket” – húzta alá.

A pedagógusbérekkel kapcsolatban elmondta, a belügyminisztérium képes volt megszervezni azt, hogy kevesebb, mint két hét alatt 140 ezer tanár megkaphassa a béremeléshez szükséges okiratot.

Az állami fenntartású iskolák tanárai legkésőbb a hétfői napon már a megemelt illetményeket fogják megkapni – jelentett be.

A sajtóban megjelent téves információkra reagálva hangsúlyozta, a kormány döntése világos: 32,2 százalékos béremelés történik. Ennyivel növelték meg a bértömeget, amit csak béremelésre lehet fordítani. Ez azt is jelenti, hogy minden pedagógusnak nőni fog a fizetése.

Folytatódik az SMA-szűrési program

A tárcavezető az SMA szűrésről elmondta, hogy a kormány a 14 hónapos program után is támogatni fogja.
Idén 450 millió forintot biztosítunk a szűrés támogatására, amelyet továbbra is három intézmény fog végezni: a Szegedi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Bethesda Gyermekkórház – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely kitért az Antifa-ügyre is, amellyel kapcsolatban elmondta, egy taggal kapcsolatban valótlan állítások jelentek meg a sajtóban.

A tárcavezető hozzátette, hogy az említett személy fogvatartási körülményei megfeleltek az EU-s és a magyar előírásoknak, az egészségügyi ellátást és a higiéniai körülményeket illetően.

A miniszter kitért arra is, hogy az olasz terhelt szavahihetősége erősen megkérdőjelezhető, az eljárás során több személyes információról is hazudott.

Mivel az elkövető nem ismerte el bűnösségét, és az eljárás folytatódik, az ügyészség az előzetesen meghatározott 11 évnél is hosszabb szabadságvesztést fog indítványozni – mondta Gulyás Gergely.

A miniszter azzal zárta, hogy a fentiek tekintetében az ügyben minden más híresztelést egy Magyarország elleni lejáratóakciónak kell tekinteni.