Ukrán embercsempészek ellen emelt vádat az ügyészség

Rendőrség

Két ukrán állampolgárságú férfit vádol a Veszprémi Járási Ügyészség azzal, hogy két alkalommal, több, külföldi személynek nyújtottak segítséget ahhoz, hogy a magyar államhatárt jogellenesen átlépve nyugat felé jussanak tovább.

A vádirat szerint a 61 és 25 éves férfi korábban Lengyelországban taxisofőrként dolgozott, itt ismerkedtek meg embercsempészéssel foglalkozó személyekkel, akik bevonták őket a tevékenységükbe.

A megállapodás értelmében Lengyelországban autókat béreltek a számukra, amelyekkel aztán az irányítók útmutatásának megfelelően 2020. augusztus 5-én egy Békés megyei településre utaztak, és a gépkocsikba összesen tizenhárom, Magyarországra illegálisan bejutó személyt vettek fel, majd elindultak velük a magyar-szlovén határ felé, hogy aztán Olaszországba vigyék őket. Útközben azonban kiderült, hogy a fizetségük bizonytalan, ezért röviddel az indulás után a két vádlott az utasokat még Magyarországon kitette a járművekből.

A félbehagyott szállítás után a vádlottak még aznap újabb „szállítmányért” indultak a szerb határhoz, ahol egy erdős területen nyolc-nyolc fő, magukat afgán állampolgárnak valló, illegálisan Magyarország területén tartózkodó migránst vettek fel és szállítottak Ausztria felé, fejenként 300 euró reményében. Útközben azonban a 8-as számú főúton egyiküket Veszprém külterületén, másikukat Devecser közelében a rendőrök megállították.

A nyomozás során letartóztatott ukrán férfiak ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés a vád, amelyért az ügyészség a vádiratában a két férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására és Magyarország területéről meghatározott időre történő kiutasításukra tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.