Balatonalmádi, 2024. február 21. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond a Fidesz-KDNP frakcióülésén Balatonalmádiban 2024. február 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Válság

Vélemény

Ez elmúlt hetek eseményei a legtöbb ember számára világossá tették, hogy az ország egy erkölcsi és morális válságban van. A kegyelmi ügy rávilágított arra, hogy azok is vissza tudnak élni a hatalommal, akikről ezt sokan nem gondolták. Varga Zsolt András pedig azzal, hogy felfüggesztette a Kúriai Határozatok megjelenését, csak még inkább ráerősített arra, amit a rendszer kritikusai mondtak, hogy olyan dolgokat akarnak eltitkolni, amiről ők is tudják, hogy erkölcstelen, jogtalan és felháborító.

Egy kormányváltás után, azt mindenképp publikussá kellene tenni, hogy milyen más ügyekben adott kegyelmet Novák és akkor kiderülne az is, hogy kik voltak ezeknek az ügyeknek a támogatói.

A Népszava kerek perec megírta, hogy Balog Zoltánnal testi kapcsolat is volt közöttük. Ez valószínűleg, az ügy hatására megromolhatott. De tény, hogy a református egyház is óriási presztízs veszteséget szenvedett. Máskor ennél kisebb ügyek miatt is vesztettek el a lelkészek palástot. Itt még a püspöki székről sem hajlandó lemondani BéZé.

Magyar Péter színre lépése pedig világossá tenne, azon Fidesz szavazók számára is, hogy belülről rohad a narancs, akik eddig hitetlenkedve hallgatták az ellenzéki kritikákat. Most egy belső ember kezdte el kiteregetni a párt szennyesét. Ezzel pedig egy olyan folyamat indult el, amire a Főnök sem számított. Banán héjon csúsztak el okos emberek. Péter működése egyébként hasonlóságokat Az ördög ügyvédje fb oldalra.

Persze a rogáni propaganda rászállt mindenkire, aki ki merte nyitni a száját. De párton kívüli videósokkal és énekesekkel nem sokat tudnak kezdeni. Sőt a youtuberek ezzel ismertebbé váltak. Ezután még többen figyelnek rájuk.

Sajnos a jelenlegi állampárt kommunikációja nagyban hasonlít a diktatúrákban működő propagandára és ennek köszönhetően már az igaz dolgokat is kétségbe vonja a választó. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány munkahelyteremtése gyakorlatilag globalizálta a munkaerőpiacot. Igy a migránsozó Fidesz most szembesül azzal, hogy a vendégmunkásokat idegenellenesség fogadja. Ezt ők táplálták lassan 10 éve és most érik be az eredménye. Növekvő gazdaságról beszélnek, miközben az infláció felfalja a béreket. A közelgő választások miatt persze emelgettek, ahol tudtak, de a tanárokat már nem nyerik vissza. Környezetvédelemről beszélnek, miközben akkugyárakkal töltik tele az országot. Gonosz multikról beszélnek, miközben a NER milliárdosai is külföldre viszik a hasznot. Lehetne még sorolni. Megtisztulásra van szükség. A Fideszben is, a Református Egyházban is, az egész országban.

N.Nagy Sándor