Grant Shapps

Jemeni polgárháború – Brit védelmi miniszter: a húszi lázadók viselik a felelősséget a következményekért, ha folytatják a vörös-tengeri támadásokat

Világ

Grant Shapps brit védelmi miniszter szerint a jemeni húszi lázadók viselik a felelősséget a következményekért, ha nem hagynak fel a támadásokkal a Vörös-tenger kritikus fontosságú szállítási útvonalain közlekedő hajók ellen.

Shapps a londoni alsóháznak küldött, hétfő este ismertetett írásos nyilatkozatában nem részletezte a lehetséges következményeket, de úgy fogalmazott, hogy már folyamatban van a tervezés “forgatókönyvek egész sorának” megvalósulása esetére.

A miniszter hangsúlyozta, hogy döntés még nem született, és a brit kormány minden lehetséges módon diplomáciai megoldásra törekszik.
A londoni védelmi tárca vezetője szerint továbbra is rendkívül súlyos a helyzet a vörös-tengeri hajózás biztonságának szempontjából. Hozzátette: a húszik által elkövetett vörös-tengeri támadások száma decemberben 500 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.

London szövetségeseivel és partnereivel együtt azt követeli az Irán által támogatott húsziktól, hogy haladéktalanul szüntessék be a támadásokat, és engedjék útjukra a hatalmukba kerített hajókat személyzetükkel együtt

– áll a brit védelmi miniszter írásos parlamenti nyilatkozatában.

Grant Shapps leszögezte: Nagy-Britannia kész habozás nélkül “további akciók” végrehajtására, ha a húszik figyelmen kívül hagyják a figyelmeztetéseket.

A hétfői miniszteri nyilatkozat nem részletezi, hogy London milyen akciókat tart lehetségesnek, de Shapps a múlt héten, a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban megjelent írásában alig burkoltan közvetlen katonai fellépést helyezett kilátásba a húszik ellen.

A miniszter a cikkben úgy fogalmazott, hogy ha a nemzetközi közösség nem védi meg a Vörös-tengert, az bátoríthatja mindazokat, akik máshol, például a Dél-kínai-tengeren vagy a Krím környékén igyekeznek fenyegetően fellépni, és ebben a helyzetben Nagy-Britannia kész “közvetlen akciók” végrehajtására.

Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Japán, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Bahrein, Belgium, Dánia és Hollandia kormánya a múlt héten közös közleményben is felszólította a húszikat a vörös-tengeri támadások azonnali leállítására.

A kommünikében is szerepelt az a figyelmeztetés, hogy ha a húszik továbbra is fenyegetik a Vörös-tenger kritikus fontosságú hajózási útvonalait, akkor “ennek következményeiért őket terheli majd a felelősség”.

(MTI)