Szüret a Kassai úton

Egyetem

Koncertek, főzőverseny, ügyességi játékok, vetélkedők és fröccsterasz is várja a látogatókat az idei Campus Szüreten a Kassai úton.

A Debreceni Egyetemen a szeptember nem csupán a tantárgyak felvételéről szól. Az első hetek jelentik az új csoporttársakkal és az iskolával való ismerkedés időszakát. Ennek apropóján rendezték meg idén nyolcadik alkalommal a Campus Szüretet.

A kassai úti campuson zajló rendezvény a korábbi években a Campus Hotel, az Állam- és Jogtudományi (ÁJK), valamint a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar szervezésében valósult meg. Utóbbit átalakulása miatt idén a néhány éve a helyszínre költözött Informatikai Kar (IK) váltja fel, így szeptember 21-24. között az IK, az ÁJK és a Campus Hotel koordinálja a gólyatábor utózöngéjét is jelentő eseményt.

A gólyáknak itt lehetőségük van a tábort kihagyó csoporttársaikkal való ismerkedésre, valamint az ott szerzett élmények felelevenítésére, bővítésére. A vasárnap kezdődött rendezvényen elsősorban őket várták a szervezők, akik főzőversenyt, valamint focibajnokságot is hirdettek.

A hétfő úgynevezett gólyanap volt, ugyanis a programok legfőképp az elsőéves hallgatók szórakoztatását célozták meg. Elsőként kreativitást és ügyességet igénylő gólyatúrán vehettek részt, majd este az eredményhirdetést ünnepelhették, gólyadiplomáikat vehették át. A szervezők természetesen a zenés szórakozásról is gondoskodtak, a fellépők listáját a gólyatáborban végzett igényfelmérés alapján állították össze. Így a hét első estéjét Dévényi Tibi bácsi pöttyös labdáival nyitották meg, akit a Kowalsky meg a Vega követett a színpadon.

Kedden a tavaszi Campus Majális bevált programjaival várták az érdeklődőket. A korábbi nagy sikerre való tekintettel másodjára rendezték meg a fröccsteraszt és az IK sütést, emellett a kártyázni vágyó hallgatók pókerversenyen csillogtathatták meg tudásukat. Az esti jó hangulatról a Supernem, a Cloud9+, valamint Juhász Laci gondoskodtak. A szerdai nap már hagyományosan a Campus Partyé, így a Lovardában az aznapi sztárvendég, Bárány Attila zárja a hetet. A rendezvényre a szervező karok hallgatói diákigazolvány felmutatásával ingyen vehettek részt a bulin.

– A rendezvény olyan közösségépítő erővel bír, és olyan sok élményt ad a hallgatók számára, hogy a hirtelen beköszöntött ősz, és a vele érkező eső sem szeghette a játszani és szórakozni vágyók kedvét – mondta Gócza Ágnes, az Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke.