Sikkasztás miatt áll bíróság elé

Helyi hírek Ország

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa 2019.12.31-én 11:45 órától a következő ügyet tárgyalja.

A perújítás során, első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 októberében F. M. vádlottat 2 rb. folytatólagosan, társtettesként elkövetett sikkasztás bűntette, társtettesként elkövetett csalás bűntette,társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette, társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 8 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet további rendelkezéseit hatályban tartotta a törvényszék. Az ítélet ellen a vádlott és védője további enyhítésért fellebbezett.

Debreceni Ítélőtábla 2015 szeptemberében megváltoztatta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét, amelyben F. M. I.r. vádlott börtönbüntetését 10 évre, súlyosította. I. és II.r. vádlottakat kötelezte az ítélőtábla, hogy az egyik bank részére fizessenek meg több mint 5 millió forint tőkét, egy kft részére 619 millió forint tőkét és az utána járó törvényes kamatot, illetve egy másik bank részére 436 millió forint tőkét. Kötelezte a bíróság I. és II.r. vádlottakat, hogy fizessenek meg az államnak 3.900.000.-Ft eljárási illetéket. A bíróság I. és II.r. vádlottakkal szemben személyenként több mint 236 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. Egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyta.

A bíróság által megállapított tényállás szerint I. és II.r. vádlottak közösen irányítottak egy békéscsabai majd később budapesti székhelyű kft-t. A cég fő tevékenységi körét vegyi áru nagykereskedelem képezte és tevékenységének finanszírozása érdekében több bankkal állt szerződésben. A kft. 2008-ban egy román cégtől, több ezer tonna különféle fajtájú műtrágyát vásárolt, melyet az országban többfelé bérelt illetve saját tulajdonában lévő raktárakban helyezett el. Az ügyben érintett 2 bank, 2003-tól leányvállalatokat hozott létre a kereskedelem-finanszírozási tevékenység ellátására. Ezek a „készletezési cégek” megvásárolják az ügyfél áruját, egyidejűleg megadott időtartamra visszavásárlási és vevőkijelölési jogot biztosítanak számukra. A kereskedő cég az áru vásárlásának megtörténtéig az áru tulajdonosává válik. Amennyiben I. és II.r. vádlott kft-je visszavásárlási vagy vevőkijelölési jogával nem kívánt élni, az opciós díj kifizetését követően a bankok harmadik szerződő partnereiknek értékesítették tovább a már tulajdonukat képező műtrágyát. A bank a leányvállalata és a kft közti adásvételi szerződéseket 2009 februárjától szerette volna normál finanszírozású hitelbe átforgatni. Ennek érdekében 2009 áprilisában leltároztak, de már nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is. A tárolási helyek Érsekcsanádon, Tiszalökön, Mátészalkán, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Orosházán, Csárdaszálláson, Sarkadon, Szajolban Mezőkovácsházán voltak.

A vádlottak úgy döntöttek, hogy a 2 bankkal kötött szerződések színleltsége ügyében indított peres eljárásig, a bankok által rájuk bízott és raktáraikban tárolt műtrágyát nem adják át, hanem azt eltulajdonítják. A 2009 áprilisában történt ellenőrzések során kiderült, hogy néhány raktár üres, a többiből pedig folyamatosan szállítják el a műtrágyát. A műtrágya fellelhetőségének helye ismeretlen. Nyilvános ülés.