Hiába próbálnak elnémítani, másodfokon is pert nyertem, miután Bayer Zsolt fideszes publicista felesége, Bayerné dr. Matusovits Andrea feljelentett rágalmazásért – fogalmaz közleményében Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője, az Igazságügyi bizottság alelnöke.
Azt írja, mostantól a bíróság szerint is kimondhatja: a Bayerné által főigazgatóként vezetett Országos Vérellátó Szolgálat éveken át áron alul adta el a magyar emberek vérplazmáját magáncégeknek, amelyeket versenyeztetés nélkül választottak ki, és ezzel hatalmas veszteséget okozott a magyar adófizetőknek, ellenben nagy profitot tett a cégek tulajdonosainak a zsebébe.
Mi a Demokratikus Koalícióban soha nem fogjuk hagyni, hogy Orbán Viktor haverjai büntetlenül kiárusítsák az állami egészségügyet. Bayerné a magyarokat károsította meg a vérplazmával való ügyeskedéssel, hiszen abból a pénzből rendbe lehetne tenni az állami kórházakat, és tisztességes bért lehetne fizetni az egészségügyi dolgozóknak. Mára a kormányváltás maradt az egyetlen remény, hogy felszámoljuk a korrupciót, és rendbe tegyük az egészségügyet
– írja Sebián-Petrovszki László.
Előzmény:
Nem nyomoz a rendőrség Bayer Zsolt felesége koronavírusteszt-beszerzésének ügyében