Rangadóra számíthatnak a debreceni hokirajongók

Sport

Élvezetes, kemény meccsre számíthatnak mindazok, akik november 28-án este kilátogatnak
a Debreceni Jégcsarnokba. A hajdúságiak ezúttal az ASC Corona Brasov együttesét fogadják.
A MOL Liga tabelláján a Brassó jelenleg a negyedik, a debreceniek a hatodik helyet foglalják
el, a két csapatot 11 pont választja el egymástól. Az október 10-ei találkozón 3-0 és 4-1
arányban is vezetett a romániai együttes, a Debrecen huszáros hajrával egyenlített, végül a
hosszabbítás döntött a vendégek javára.
A jelentős pontkülönbség ellenére rangadó mérkőzésre van kilátás. A Brassó kerete nagyon
erős, persze e téren a hazaiak sem panaszkodhatnak. A DHK túl van az edzőváltáson és
megbízhatóan menetel Jason Morgan irányítása alatt. A szezon előtt megfogalmazott
célkitűzések nem változtak, ám minden egyes pontra szükség van ahhoz, hogy ezek
valósággá váljanak. Hazai jégen kiváltképpen, így nyilvánvaló, hogy a hajdúsági együttes
különös figyelemmel készül a hétfőn 18.00 órakor kezdődő összecsapásra. A játékosok
bíznak abban, hogy ezúttal is számíthatnak majd a hazai közönség folyamatos buzdítására,
támogatására.